Dalfordításaim

Idegen nyelvű dalszövegek magyarra fordítására tett első kísérletem gimnazista koromban történt, amikor német nyelvből megkaptuk házi feladatba Heine: Loreley című versének megtanulását. A tankönyvben benne volt Fridrich Silcher dalának kottája is, így eleve dallammal együtt tanultam meg a verset. Mire fel kellett mondani, addigra elkészültem egy magyar fordítással is, amit ott a német órán el is énekeltem. Ennek a fordításnak már csak az első strófájára emlékszem, de azt is inkább titkolom, mert sem a keresztrímek nem voltak hiánytalanok, sem a prozódia nem érte el a ma vállalhatónak ítélt minőséget. Ezért ismét tettem egy kísérletet a fordításra, amivel 2023.03.16-án lettem készen. Ezzel a legrégebbi-legújabb fordításommal kezdem a sort, majd a többit az eredeti művek keletkezési sorrendjébe rendezem, amennyire megállapítható.

Mikola Péter

A Lore-Ley szikla nevének nőalakhoz kapcsolása 1801-ben jelenik meg először az irodalomban, Clemens Brentano: Godwi című regényében, de úgy, mintha egy idézett régi ballada lenne. Ettől további írók, költők, zeneszerzők fantáziája indult be. Liszt Ferenc is készített Heine versére két különböző dal-feldolgozást, azokra azonban nem alkalmazható a fordításom, mert teljesen máshogy tagolódik a szöveg.

A Neidhart von Reuenthal néven ismert 13. századi Minnesänger a középkor egyik legjelentősebb német nyelvű lírai költője volt. 132 dal maradt fenn a neve alatt, ebből 55 dallammal együtt. Meghatározhatatlan, hogy a fennmaradt strófák közül melyek származnak a 13. századi költőtől, és melyeket írtak később az utánzói. Pseudo Neidhart néven szokták emlegetni a Neidhart stílusban alkotó költők halmazát, mely ma már kibogozhatatlan.

2004-ben fordítottam magyarra az egyik ilyen, Neidhartnak tulajdonítható dalt, régizene-együttesünk, az Ungaresca Consort számára.

Valentin Rathgeber bencés szerzetes a javabarokk zeneszerzők kortársa volt, 3 évvel volt isősebb mint Bach és Händel, 4 évvel volt fiatalabb mint Vivaldi. 1711-ben szentelték pappá, ezt követően a Kloster Banz bencés kolostorban lakott, ahol prédikátor, orgonista, kórusvezető és zeneszerző is volt. A 18. században Banz a felvilágosodás egyik legfontosabb központja volt a katolikus Németországban, és számos elismert tudós szerzetest adott ki.

1729-1738 között Rathgeber tett egy tanulmányi „kiruccanást” egyéb városokba. Általában bencés kolostorokban szállt meg, 1735-ben Magyarországon, Pannonhalmán vendégeskedett. Előtte és utána pár évig Augsburgban lakott, ahol több részletben kiadta az „ Ohrenvergnügendes und gemüthergötzendes Tafelconfect” című gyűjteményt, ami a főételekhez játszandó „Tafelmusik” kiegészítéseként a desszerthez énekelendő dalocskákat gyűjtötte csokorba. Ennek a gyűjteménynek az első füzetéből (megjelent 1733-ban) való a leginkább „Mindenki bolondozik” címmel fordítható, eredetileg latin+német vegyes nyelvezetű ének, melynek eredeti szövegét nem sikerült fellelni, ezért a fordításnak nagy a blöffhányada. 2011-ben költöttem a magyar szöveget, és az Ungaresca Consort számára két furulyaszólamot és akkordkíséretet is szerkesztettem hozzá.

Napjaink egyik legnépszerűbb hálaadó énekének a története igen kacifántos. A szövege 1773-ban hangzott el először egy újévi istentiszteleten (ebből gondoljuk, hogy 1772-ben íródott), és állítólag egy 1748-ban átélt tengeri vihar emléke ihlette. A szerző fiatal korában rabszolgakereskedő volt, később áttért a papi hivatásra.

A jelenleg ismert dallamának legrégebbi fennmaradt leirata egy 1828-ban kelt levélen található kézírással, mely dallamnak viszont az eredeti szövege már elveszett. A szöveget 1835-ben hozták össze a dallammal. Időközben Európában kiment a divatból, feledésbe merült, de Amerikában megőrződött, majd a 20. században ismét elterjedt világszerte. Sok szöveg- és dallamváltozat kialakult, számtalan feldolgozásban éneklik. Az itt közölt kottaváltozatot a fellelt legrégebbi dallamlejegyzés alapján írtam le, beillesztettem a kézirat másolatát, és a szöveg 1779-ben kiadott legelső nyomtatott formáját is.

2021 év elején megkeresett Endl László hangszerkonstruktőr zongorista zeneszerző, hogy megengedem-e, hogy a dalnak háromszólamú nőikarra átírandó változatához felhasználja a fordításomat. Örömmel hozzájárultam, az elkészült kórusművet a pétfürdői Napfény Női Karnak, és karnagyának, Kutenicsné Izer Viktóriának ajánlotta. Mindkét személy érdemes a figyelemre:

Karl Müchler 1802-ben megjelent verseskötetében található a „Der Kritikaster und der Trinker” című Wechselgesang, vagyis két szereplőre szánt, felelgetős dalszöveg: (video) Ennek az egyik szerepéből született a dalocska, Fischer zenéjével.

Johann Ignaz Ludwig Fischer korának legnagyobb basszus operaénekese volt. Énekesi pályáját szülővárosában, Mainz-ban kezdte, majd Mannheim és München után került Bécsbe, ahol Salieri és Mozart új operáiban énekelte a nagy basszus szerepeket. Mozart az ő hangjára szabta Ozmin szerepét a „Szöktetés a szerájból” című operában. Amikor Fischer továbbállt Bécsből (Párizs, Róma, Nápoly, ...), Mozart szomorúan írta apjának címzett levelében, hogy pótolhatatlan embert hagytak távozni („man thut hier den Narrenstreich und lässt einen Mann weg, der nimmer ersezt werden wird.”)

2014-ben a Szekszárdi Szüreti Nemzetiségi Kórustalálkozón németül adtuk elő Tamási János basszus szólójával. Erre az alkalomra szerkesztettem hozzá két furulyaszólamot.

Ekkora slágert ritkán szül a zeneirodalom. Úgy tűnik, hogy a dallam előbb megvolt, mint a szöveg. Egy méltán elfeledett vándorköltő „Castle Hyde” című vers­farag­ványá­val kapcsolatban emlegetik elsőízben, mely dallamra Richard Alfred Millikin „minor poet” (1767-1815) 1798 körül megírja a „The Groves of Blarney” című abszurd szösszenetet. Thomas Moore erre a címre hivatkozik a vers nótajelzésében. A kor szokása szerinti zongorakíséretes letétet John Andrew Stevenson tisztázta le.
A vers angolul, és Tandori Dezső magyar fordításában

Thomas Moore szövegével a nóta világsláger lett már a 19. század elején. Ezt mutatja, hogy milyen sokan feldolgozták néhány évtizeden belül.

Felix Mendelssohn (1809-1847) egy zongora fantáziában használta fel a dallamot. (Op.15, ~1827): kotta, hang (Roberto Prosseda), hang (Benjamin Frith)

Carl Czerny (1791-1857), aki Beethoven tanítványa és Liszt Ferenc zongoratanára volt, egy brilliáns zongoravariációsorozatot épített a dallamra (Op.624. ~1840).
hang (Vivien Harvey Slater)

Heinrich Wilhelm Ernst (1812-1865) virtuóz hegedűvariációkba foglalta (1864).
kotta, video (Midori), video (Hilary Hahn)

A legismertebb feldolgozás azonban a rózsadal Friedrich von Flotow (1812-1883): Márta című operájából. (1847)
kotta (magyar fordítás: Kern Aurél (1871-1928))
hang (A. Rothenberger & F. Wunderlich)

Műfajteremtő nóta, innen számítjuk a „nápolyi dal” egy évszázados virágzását, ha nagyon le akarjuk egyszerűsíteni. Valójában a műfaj régebbi, de a nápolyi királyság határain kívül ismeretlen volt. A szerzőség kérdéses, a legtöbb forrás Guillaume Louis fiát, Teodoro-t jelöli meg szerzőként. Annyit lehet tudni, hogy Guillaume Louis Cottrau foglalkozott a nápolyi dalkincs rendezésével, összeállította és sajtó alá rendezte a „Passatempi Musicali” című nápolyi dalgyűjteményt, ami 113 dalt tartalmazott, de a Santa Lucia nem szerepelt benne. ( kotta, 150MB)
A Santa Luciát az ifjabb Cottrau hozta a kor szokása szerinti zongorakíséretes formába, és így vált ismertté a nápolyi királyság határain túl is a többi megjelentetett dallal együtt.

Nápolynak az öböl felé, délkeletre néző tengerparti városrészét Santa Luciáról, vagyis magyarul Szent Lucáról nevezték el. Ennek a helynek a hangulatát idézi fel a dal.
google maps légifotótérkép

Lili'uokalani Hawaii trónvárományos hercegnője volt, amikor ezt a dalt szerezte, majd 1891-től királynő, 1895 után már csak jelképesen, mert az Amerikai Egyesült Államok magáévá tette a szigetországot. A királynő küzdött a bekebelezés ellen, de sikerre nem volt reális esély.
(bővebben)

A fent linkelt két felvétel eredeti nyelven szól, nagyrészt hawaii, két félmondat van benne angolul. Az elsőben látható hanglemezborítón Lili'uokalani fiatalabb kori fényképe látható, ezért az éneklő Kim Sueoka-ról is mutatok egy képet: Kim

Liliuokalani királynő története ihlette Ábrahám Pál (1892–1960) „Hawaii rózsája” című operettjét.

Sztyepán Tyimofejevics Rázin doni kozák atamán a 17. században élt, és lázadást szított a cári hatalom ellen, amiért halálra ítélték és kivégezték. Életének szinte minden ismert eseményét dalba foglalták. Ezek közül a legismertebb az elrabolt perzsa hercegnő feláldozásáról szóló ballada, melynek dallama a legváltozatosabb szövegekkel lett világsláger valószínűleg már a 19. században. Az itt közölt fordítás kb. az eredeti szöveg felét tartalmazza válogatva, de még így is nyolc strófa, bár rövidek a strófák. Szokásos előadása férfikarral és basszus szólóval történik. (pl. így)

A magyar nyelvű előadást úgy képzelem, hogy a közönséggel előre meg lehet beszélni, hogy ha meghallják a számukra is ismert szövegű részt, akkor kapcsolódjanak be az éneklésbe, és a fent közölt kotta szövegéhez hozzátoldjuk azt a közismert magyar szöveget, hogy:

Máma még nem ittunk semmit,
nem mehet ez így tovább,
inni kell, ha meghalunk is,
igyunk hát, az angyalát!

Vár reánk sok régi kocsma,
vár reánk sok hű barát,
inni kell, ha meghalunk is,
igyunk hát, az angyalát!

Végezetül mutatok egy olyan slágert, amely szintén ebből a dalból lett, de már jól átalakult:
The Seekers: The Carnival Is Over

A Santa Lucia mellett a másik legismertebb nápolyi dal. A keletkezés történetében vannak bizonytalan pontok. Hosszú pereskedés után 2002-ben egy torinói bíró úgy döntött, hogy Alfredo Mazzucchi (1878-1972) a dallam társszerzője. Ezzel ugrott a már egyszer megvalósult mentesülés a szerzői jog hatálya alól. Úgy történt, hogy 1897-ben Di Capua megvásárolta az akkor 19 éves mandolinjátékostól az addig leírt dallamait, és azoknak teljes körű használati jogát. 23 dallam volt a gyűjteményben, melyeket Di Capua saját neve alatt adott ki, nem tudjuk, hogy milyen mértékben átírva.

Ez az induló egy népszerű fúvószenekari darab, mi is sokszor játszottuk a Szekszárdi fúvószenekarral. Szerzője osztrák katona-karmester volt. Azonban nem csak katonai menetzeneként használatos, sőt úgy a legritkábban, hanem táncolni szoktak rá, akár favágó szerszámokkal színesített egyedi koreográfiát, akár egyszerű Schuhplattlert. Pl. így.

Sokan játsszák harmonikával, de akár citerával is lehet, pl. így. Többféle énekes feldolgozása is van különféle szövegekkel és jódlival. pl.
Én a Franzl Lang által énekelt változatból indultam ki, annak a szövegét vettem alapul, de nem szigorúan, hanem lazán, szabadon. Mutatok egy olyan felvételt, amiben minden van, ami ebbe a dalba kellhet: fúvószenekar, ének, jódli, tánc.

A cím jelentése kb. „A hosszú úton”, nálam úgy alakult, hogy „Holdfényes ég alatt”, mert a szótagoknak ki kell jönni a dallamra. Az én korosztályomból szinte mindenki ismeri ezt a dalt, csak éppen más szöveggel. 1968-ban volt sláger „Those Were The Days” címmel. Magyarországon Harangozó Teri énekelte 1969-ben: Azok a szép napok.
Azt jóval kevesebben tudják, hogy ez a dal már akkor is régi volt. Pontos korát nem lehet tudni, de annyi biztos, hogy 1924-ben megjelent hanglemezen orosz nyelven. A dallam nem pontosan így volt, egy kicsit csiszolódott az idők során, de ma már az oroszok is a ma elterjedt dallamváltozatot éneklik. Az orosz szövegben a „szemisztrunnaja” a héthúros orosz gitárt jelenti. Vegyük észre, hogy Nágya Koszinszkaja videófelvételén egy héthúros orosz gitár látható, de hathúrosra áthúrozva.

A fordításban az orosz szövegből indultam ki, de pl. a héthúrost kár lett volna beleszőni, csak zavarná a megértést.