Dalfordításaim

Idegen nyelvű dalszövegek magyarra fordítására tett első kísérletem gimnazista koromban történt, amikor német nyelvből megkaptuk házi feladatba Heine: Loreley című versének megtanulását. A tankönyvben benne volt Fridrich Silcher dalának kottája is, így eleve dallammal együtt tanultam meg a verset. Mire fel kellett mondani, addigra elkészültem egy magyar fordítással is, amit ott a német órán el is énekeltem. Ennek a fordításnak már csak az első strófájára emlékszem, de azt is inkább titkolom, mert sem a keresztrímek nem voltak hiánytalanok, sem a prozódia nem érte el a ma vállalhatónak ítélt minőséget. Ezért ismét tettem egy kísérletet a fordításra, amivel 2023.03.16-án lettem készen. Ezzel a legrégebbi-legújabb fordításommal kezdem a sort, majd a többit az eredeti szövegek keletkezési sorrendjébe rendezem, amennyire megállapítható.

Mikola Péter

A Lore-Ley szikla nevének nőalakhoz kapcsolása 1801-ben jelenik meg először az irodalomban, Clemens Brentano: Godwi című regényében, de úgy, mintha egy idézett régi ballada lenne. Ettől további írók, költők, zeneszerzők fantáziája indult be. Liszt Ferenc is készített Heine versére két különböző dal-feldolgozást, azokra azonban nem alkalmazható a fordításom, mert teljesen máshogy tagolódik a szöveg.

A Neidhart von Reuenthal néven ismert 13. századi Minnesänger a középkor egyik legjelentősebb német nyelvű lírai költője volt. 132 dal maradt fenn a neve alatt, ebből 55 dallammal együtt. Meghatározhatatlan, hogy a fennmaradt strófák közül melyek származnak a 13. századi költőtől, és melyeket írtak később az utánzói. Pseudo Neidhart néven szokták emlegetni a Neidhart stílusban alkotó költők halmazát, mely ma már kibogozhatatlan.

2004-ben fordítottam magyarra az egyik ilyen, Neidhartnak tulajdonítható dalt, régizene-együttesünk, az Ungaresca Consort számára.

kotta, hang

kotta, hang

Orlando di Lasso (más írásmódban Orlandus Lassus vagy Orlande de Lassus) németalföldi származású zeneszerző a reneszánsz kórusirodalom egyik legnagyobb mestere. Már gyerekkorában híres énekes fiú volt. Fiatalon elszegődött a bajor hercegek szolgálatába, Münchenbe költözött, és ott töltötte élete túlnyomó részét. Énekes, karnagy és zeneszerző is volt, ráadásul nagyon termékeny, egyházi és világi műveket is írt, igen sokat.

August Neser szintén a bajor hercegek szolgálatában állt mint tábori pap, való­színű­leg ismerte Lassus mestert. Valamelyik történelmi esemény kapcsán Magyaror­szágon volt dolga, majd hazatértével vitt magával egy kotta kéziratot, egy háromszólamú motettát, melynek sem zeneszerzőjét, sem szövegíróját nem tudta azóta sem megállapí­tani a zenetörténészet. Ennek zenéjével most nem foglalkozunk, szövege azonban felettébb érdekes. Túlnyomóan latin nyelven van, P betűvel kezdődő szavakból, végig alliterálva. Ami kilóg az alliterációból, az egy kétszavas kifejezés, mely latinul nehezen értelmezhető, és többször megismétlődik. A külföldi zenetörténeti tanul­mányok­ban megpróbálták többféleképpen is megmagyarázni az értelmét, de nem találták el. Pedig nem kell hozzá nagy tudomány, csupán magyarul kellett volna érteni. Két magyar tanulmányt is ajánlok olvasásra:
Lampert Vera: Bolhák Orlando di Lasso műveiben - 2000
Szentmártoni Szabó Géza - Virágh László: Megzenésített magyar szitkozódás és a pozsonyi bolhák - 2001

Lassus is megzenésítette a szöveget, ő egy ötszólamú motettát írt belőle, és a régebbi háromszólamú verzió ismeretlen szerzőjével ellentétben figyelembe vette a szöveg verselését, ami disztichon versformát követ, vagyis sorpáronként egy hexameterből és egy pentameterből áll. A vers kezdetén és minden pentameter sor végén hangsúlyozottan felhangzik a külföldi elemzők által félreértett és félremagyarázott magyar nyelvű kifejezés.

Fordítási kísérletemben szigorúan tartottam magam az eredeti vers ritmusához és a disztichon versformához. Az alliterációról lemondtam, elvileg B (mint bolha) betűs szavakból lehetne összerakni, gyakorlatilag nekem nem sikerül.

Valentin Rathgeber bencés szerzetes a javabarokk zeneszerzők kortársa volt, 3 évvel volt idősebb mint Bach és Händel, 4 évvel volt fiatalabb mint Vivaldi. 1711-ben szentelték pappá, ezt követően a Kloster Banz bencés kolostorban lakott, ahol prédikátor, orgonista, kórusvezető és zeneszerző is volt. A 18. században Banz a felvilágosodás egyik legfontosabb központja volt a katolikus Németországban, és számos elismert tudós szerzetest adott ki.

1729-1738 között Rathgeber tett egy tanulmányi „kiruccanást” egyéb városokba. Általában bencés kolostorokban szállt meg, 1735-ben Magyarországon, Pannonhalmán vendégeskedett. Előtte és utána pár évig Augsburgban lakott, ahol több részletben kiadta az „ Ohrenvergnügendes und gemüthergötzendes Tafelconfect” című gyűjteményt, ami a főételekhez játszandó „Tafelmusik” kiegészítéseként a desszerthez énekelendő dalocskákat gyűjtötte csokorba. Ennek a gyűjteménynek az első füzetéből (megjelent 1733-ban) való a leginkább „Mindenki bolondozik” címmel fordítható, eredetileg latin+német vegyes nyelvezetű ének, melynek eredeti szövegét nem sikerült fellelni, ezért a fordításnak nagy a blöffhányada. 2011-ben költöttem a magyar szöveget, és az Ungaresca Consort számára két furulyaszólamot és akkordkíséretet is szerkesztettem hozzá.

2023.03.25 Kiegészítés
Ma találtam egy eredeti nyelvű felvételt: Consortium Canticum Leipzig
és az évek óta hiába keresett eredeti írásos anyag is megvan: Tafel-CONFECT
Ebből kimásoltam a szóban forgó nóta szólamait tartalmazó részeket: ősnyomat
A két felső szólam szopránkulcsban van írva, a harmadik vonalon lévő kezdőhang az egyvonalas g.

Napjaink egyik legnépszerűbb hálaadó énekének a története igen kacifántos. A szövege 1773-ban hangzott el először egy újévi istentiszteleten (ebből gondoljuk, hogy 1772-ben íródott), és állítólag egy 1748-ban átélt tengeri vihar emléke ihlette. A szerző fiatal korában rabszolgakereskedő volt, később áttért a papi hivatásra.

A jelenleg ismert dallamának legrégebbi fennmaradt leirata egy 1828-ban kelt levélen található kézírással, mely dallamnak viszont az eredeti szövege már elveszett. A szöveget 1835-ben hozták össze a dallammal. Időközben Európában kiment a divatból, feledésbe merült, de Amerikában megőrződött, majd a 20. században ismét elterjedt világszerte. Sok szöveg- és dallamváltozat kialakult, számtalan feldolgozásban éneklik. Az itt közölt kottaváltozatot a fellelt legrégebbi dallamlejegyzés alapján írtam le, beillesztettem a kézirat másolatát, és a szöveg 1779-ben kiadott legelső nyomtatott formáját is.

2021 év elején megkeresett Endl László hangszerkonstruktőr zongorista zeneszerző, hogy megengedem-e, hogy a dalnak háromszólamú nőikarra átírandó változatához felhasználja a fordításomat. Örömmel hozzájárultam, az elkészült kórusművet a pétfürdői Napfény Női Karnak, és karnagyának, Kutenicsné Izer Viktóriának ajánlotta. Mindkét személy érdemes a figyelemre:

Karl Müchler 1802-ben megjelent verseskötetében található a „Der Kritikaster und der Trinker” című Wechselgesang, vagyis két szereplőre szánt, felelgetős dalszöveg: (video) Ennek az egyik szerepéből született a dalocska, Fischer zenéjével.

Johann Ignaz Ludwig Fischer korának legnagyobb basszus operaénekese volt. Énekesi pályáját szülővárosában, Mainz-ban kezdte, majd Mannheim és München után került Bécsbe, ahol Salieri és Mozart új operáiban énekelte a nagy basszus szerepeket. Mozart az ő hangjára szabta Ozmin szerepét a „Szöktetés a szerájból” című operában. Amikor Fischer továbbállt Bécsből (Párizs, Róma, Nápoly, ...), Mozart szomorúan írta apjának címzett levelében, hogy pótolhatatlan embert hagytak távozni („man thut hier den Narrenstreich und lässt einen Mann weg, der nimmer ersezt werden wird.”)

2014-ben a Szekszárdi Szüreti Nemzetiségi Kórustalálkozón németül adtuk elő Tamási János basszus szólójával. Erre az alkalomra szerkesztettem hozzá két furulyaszólamot.

Ekkora slágert ritkán szül a zeneirodalom. Úgy tűnik, hogy a dallam előbb megvolt, mint a szöveg. Egy méltán elfeledett vándorköltő „Castle Hyde” című vers­farag­ványá­val kapcsolatban emlegetik elsőízben, mely dallamra Richard Alfred Millikin „minor poet” (1767-1815) 1798 körül megírja a „The Groves of Blarney” című abszurd szösszenetet. Thomas Moore erre a címre hivatkozik a vers nótajelzésében. A kor szokása szerinti zongorakíséretes letétet John Andrew Stevenson tisztázta le.
A vers angolul, és Tandori Dezső magyar fordításában

Thomas Moore szövegével a nóta világsláger lett már a 19. század elején. Ezt mutatja, hogy milyen sokan feldolgozták néhány évtizeden belül.

Felix Mendelssohn (1809-1847) egy zongora fantáziában használta fel a dallamot. (Op.15, ~1827): kotta, hang (Roberto Prosseda), hang (Benjamin Frith)

Carl Czerny (1791-1857), aki Beethoven tanítványa és Liszt Ferenc zongoratanára volt, egy brilliáns zongoravariációsorozatot épített a dallamra (Op.624. ~1840).
hang (Vivien Harvey Slater)

Heinrich Wilhelm Ernst (1812-1865) virtuóz hegedűvariációkba foglalta (1864).
kotta, video (Midori), video (Hilary Hahn)

A legismertebb feldolgozás azonban a rózsadal Friedrich von Flotow (1812-1883): Márta című operájából. (1847)
kotta (magyar fordítás: Kern Aurél (1871-1928))
hang (A. Rothenberger & F. Wunderlich)

Pócsik Viktor „Wir singen ein Liedlein ...” című Ungarndeutsches Gesangbuch-jában akadtam rá a dalra, és meg is szerkesztettem 3 szólamra az Ungaresca Consort számára: kotta németül F-dúrban rövidebben 3 szólamban szereposztásban
Ezt a verziót adtuk elő 2014-ben a Szekszárdi Szüreti Napokon: video

Más variánsai is vannak a dalnak. Egy osztrák gyűjteményben található ez, (Alsó-Ausztria, Waldviertel) (ha nem jól látszik, akkor ezt kell nézni helyette), itt egy másik, de találtam egy változatot Hermann Egyed bátaszéki gyűjtésében is: könyv (66 MB)
Azt írja a dal utáni jegyzetekben, hogy „Ennek a Streitspielnak latin mintája visszamegy a 13. századba. Német nyelvű átdolgozása már 1530-ban ismeretes.”
A szöveg legteljesebb változata a fiú csodakürtjében lelhető fel, ami az alcíme szerint már akkor is régi német dalok gyűjteménye volt.
Három kötetben adták ki: 1. - 1806, 2. - 1808, 3. - 1808.
Sajnos csak a versek vannak benne, kották nélkül. A mi dalunk a 2. kötet 37. oldalán kezdődik: itt. Ebben addig veszexenek, míg a kocsmáros összekeveri őket.

Műfajteremtő nóta, innen számítjuk a „nápolyi dal” egy évszázados virágzását, ha nagyon le akarjuk egyszerűsíteni. Valójában a műfaj régebbi, de a nápolyi királyság határain kívül ismeretlen volt. A szerzőség kérdéses, a legtöbb forrás Guillaume Louis fiát, Teodoro-t jelöli meg szerzőként. Annyit lehet tudni, hogy Guillaume Louis Cottrau foglalkozott a nápolyi dalkincs rendezésével, összeállította és sajtó alá rendezte a „Passatempi Musicali” című nápolyi dalgyűjteményt, ami 113 dalt tartalmazott, de a Santa Lucia nem szerepelt benne. ( kotta, 150MB)
A Santa Luciát az ifjabb Cottrau hozta a kor szokása szerinti zongorakíséretes formába, és így vált ismertté a nápolyi királyság határain túl is a többi megjelentetett dallal együtt.

Nápolynak az öböl felé, délkeletre néző tengerparti városrészét Santa Luciáról, vagyis magyarul Szent Lucáról nevezték el. Ennek a helynek a hangulatát idézi fel a dal.
google maps légifotótérkép

Lili'uokalani Hawaii trónvárományos hercegnője volt, amikor ezt a dalt szerezte, majd 1891-től királynő, 1895 után már csak jelképesen, mert az Amerikai Egyesült Államok magáévá tette a szigetországot. A királynő küzdött a bekebelezés ellen, de sikerre nem volt reális esély.
(bővebben)

A fent linkelt két felvétel eredeti nyelven szól, nagyrészt hawaii, két félmondat van benne angolul. Az elsőben látható hanglemezborítón Lili'uokalani fiatalabb kori fényképe látható, ezért az éneklő Kim Sueoka-ról is mutatok egy képet: Kim

Liliuokalani királynő története ihlette Ábrahám Pál (1892–1960) „Hawaii rózsája” című operettjét.

Sztyepán Tyimofejevics Rázin doni kozák atamán a 17. században élt, és lázadást szított a cári hatalom ellen, amiért halálra ítélték és kivégezték. Életének szinte minden ismert eseményét dalba foglalták. Ezek közül a legismertebb az elrabolt perzsa hercegnő feláldozásáról szóló ballada, melynek dallama a legváltozatosabb szövegekkel lett világsláger valószínűleg már a 19. században. Az itt közölt fordítás kb. az eredeti szöveg felét tartalmazza válogatva, de még így is nyolc strófa, bár rövidek a strófák. Szokásos előadása férfikarral és basszus szólóval történik. (pl. így)

A magyar nyelvű előadást úgy képzelem, hogy a közönséggel előre meg lehet beszélni, hogy ha meghallják a számukra is ismert szövegű részt, akkor kapcsolódjanak be az éneklésbe, és a fent közölt kotta szövegéhez hozzátoldjuk azt a közismert szöveget, hogy:

Máma még nem ittunk semmit,
nem mehet ez így tovább,
inni kell, ha meghalunk is,
igyunk hát, az angyalát!

Vár reánk sok régi kocsma,
vár reánk sok hű barát,
inni kell, ha meghalunk is,
igyunk hát, az angyalát!

Végezetül mutatok egy olyan slágert, amely szintén ebből a dalból lett, de már jól átalakult:
The Seekers: The Carnival Is Over

A Santa Lucia mellett a másik legismertebb nápolyi dal. A keletkezés történetében vannak bizonytalan pontok. Hosszú pereskedés után 2002-ben egy torinói bíró úgy döntött, hogy Alfredo Mazzucchi (1878-1972) a dallam társszerzője. Ezáltal újra ketyeg az egyszer márt lejárt szerzői jog. Úgy történt, hogy 1897-ben Di Capua megvásárolta az akkor 19 éves mandolinjátékostól az addig leírt dallamait, és azoknak teljes körű használati jogát. 23 dallam volt a gyűjteményben, melyeket Di Capua saját neve alatt adott ki, nem tudjuk, hogy milyen mértékben átírva.

Ez az induló egy népszerű fúvószenekari darab, mi is sokszor játszottuk a Szekszárdi fúvószenekarral. Szerzője osztrák katona-karmester volt. Azonban nem csak katonai menetzeneként használatos, sőt úgy a legritkábban, hanem táncolni szoktak rá, akár favágó szerszámokkal színesített egyedi koreográfiát, akár egyszerű Schuhplattlert. Pl. így.

Sokan játsszák harmonikával, de akár citerával is lehet, pl. így. Többféle énekes feldolgozása is van különféle szövegekkel és jódlival. pl.
Én a Franzl Lang által énekelt változatból indultam ki, annak a szövegét vettem alapul, de nem szigorúan, hanem lazán, szabadon. Mutatok egy olyan felvételt, amiben minden van, ami ebbe a dalba kellhet: fúvószenekar, ének, jódli, tánc.

Pazeller Jakab a császári és királyi 33. gyalogezred karmestereként 1896-1906 között Aradon szolgált, a nyári hónapokban pedig Herkulesfürdőn, ami az osztrák-magyar monarchia leghíresebb gyógyfürdőhelye volt, hatalmas turistaforgalommal. A keringő 1903 júniusában született, a történetéről itt lehet olvasni németül. A Gizella park zenepavilonjában naponta kétszer két órát muzsikált a Pazeller vezette katonazenekar. Egyik nap a két promenádkoncert közötti szieszta alatt, az üdülőben lévő zongoránál improvizálta, majd írta le a szerző az új keringőt, amit hamarosan meghangszerelt fúvószenekarra, és pár nap múlva bemutatták az üdülő közönségnek, amely azonnal többszöri ismétlést követelt.
Nádor Kálmán budapesti zeneműkiadó adta ki a kottát 1903-tól kezdve éveken keresztül különféle letétekben, német és magyar szöveggel is. A magyar szöveget Zerkovitz Béla írta 1910 körül, de az elő- és utójátékot szöveg nélkül hagyta, amit Z. Horváth Gyula egészített ki 1990-ben. A német szöveg 1912-ben jelent meg Carl Diamanti sramlikvartett-letétjének 1. hegedű szólamkottájába beírva. 2013-ban ebből a szövegből kiindulva készítettem el saját fordításomat.

Az eredeti zenekari verzió és a sramli átirat Esz-dúrban van. Pere János felvétele a Zerkovitz-Z.Horváth szöveggel D-dúrban. Az én átiratom C-dúrban, mélyebb hangú baritonoknak.

A cím jelentése kb. „A hosszú úton”, nálam úgy alakult, hogy „Holdfényes ég alatt”, mert a szótagoknak ki kell jönni a dallamra. Az én korosztályomból szinte mindenki ismeri ezt a dalt, csak éppen más szöveggel. 1968-ban volt sláger „Those Were The Days” címmel. Magyarországon Harangozó Teri énekelte 1969-ben: Azok a szép napok.
Az kevésbé közismert, hogy ez a dal már akkor is régi volt. 1924-ben írták Tamara Ceretyeli cigányrománc-énekesnőnek, 1925-ben megjelent hanglemezen orosz nyelven: Тамара Церетели - Дорогой длинною (1925) A dallam nem pontosan úgy volt mint most, egy kicsit csiszolódott az idők során, ezen az orosz oldalon összefoglalták a történetét.

Az orosz szövegben a „szemisztrunnaja” a héthúros orosz gitárt jelenti. Vegyük észre, hogy Nágya Koszinszkaja videófelvételén egy héthúros orosz gitár látható, de hathúrosra áthúrozva. A fordításban az orosz szövegből indultam ki, de pl. a héthúrost kár lett volna beleszőni, csak zavarná a megértést.

A fenti kottákat ebből az eredetinek mondott felvételből fejtettem vissza. A dallam nem pontosan egyezik a ma elterjedt változattal, ez is az a gyakori eset, amikor a szerző nem találja el elsőre az optimális dallamot, amire már az előbb is láttunk példát. A ma elterjedt változatot is leírtam régebben, az énekszólamot kíséret nélkül: kétnyelvű régebbi kotta Ez már 2009 óta megtalálható a neten, meg is találták többen, aminek a nyomai fellelhetők különféle videófelvételekben az interneten többfelé. Ezzel kapcsolatban azonban hadd kérjek valamit:

Ha énekes vagy kórusvezető vagy, és felveszel valamit a repertoárba az én szövegemmel, az ellen nincs kifogásom, sőt örülök neki. Annyit viszont elvárok, hogy szóljál róla, (e-mailben pl.). Ha a dalt előadjátok és konferálás van, akkor a fordító személyét ne titkoljátok, ha pedig videót tesztek ki nyilvánosság elé, akkor se! Engem pedig hívjatok meg egy pofa sörre, bár valószínűleg nem fogok elmenni ezért Tátig vagy Dunavarsányig, de akkor is! És még egy: Ha már beírtam a kottába az akkordokat, akkor nézzétek össze azzal, amit játszani szoktatok, hátha az enyém a jobb (nem biztos, de hátha)!
Tát, Dunavarsány

A legenda szerint Soreghina a Nap leánya. A Dolomitok népei mind a mai napig ápolják Soreghina kultuszát. Egy olasz nyelvű tanulmány bemutatja a legenda különféle verzióit a szép tündérlányról, aki a naptól kapja életerejét.

A trentinói hegymászó, Toni Ortelli egy pásztorfiú énekétől megihletődve írta le a dalt, amit Luigi Pigarelli fejlesztett tovább kórusművé: Coro SAT, Coro Saslong

Három német kánondal, melyeknek azonos a harmóniaszerkezetük, ezért egyszerre is elénekelhetők anélkül, hogy összevesznének. Külön-külön 3 szólamú kánonok, így a teljes quodlibet előadásához 9 szólamot kell énekelni egyszerre. 1936-ban jelent meg először a három dal egybeszerkesztve, Fritz Jöde "Der Pott" című daloskönyvében, de a „Heut’ kommt der Hans zu mir” szöveg helyett ez volt:

Himmel und Erde müssen vergeh’n,
aber die Musici, aber die Musici,
aber die Musici bleiben besteh’n.

Rossa Ernő írt rá magyar szöveget, nem is rosszat, prozódiailag teljesen korrekt, jól énekelhető. Iskolai énekeskönyvekben, zeneiskolai szolfézskönyvekben fellelhető. Ráadásul van róla olyan hangfelvétel (kottával), amit érdemes meghallgatni, megnézni. Ezt a zseniális videót is kár lenne kihagyni. Azért fordítottam le mégis, mert Rossa Ernő szövegeiben elsikkadt az eredeti tartalom és az eredeti humor, ezt próbáltam pótolni.

És ha már quodlibet, akkor mutatnék olyat is, ami magyar népdalokból van összeállítva, szerintem szintén zseniálisan: Kárász Eszter: Pünkösdi quodlibet

A szöveg egy lakodalmi jelenetet mesél el, itt lehet róla többet megtudni.
Korábban egy másik dallammal párosították, erről van egy 1937-es felvétel. A Savitaipaleen polkka dallamával később találkozott a szöveg, ennek a verziónak az első felvétele egy 1950-es hanglemezen jelent meg, majd egy 1952-es filmbe is belekerült. (44:50-től)
Itt egy halandzsa szöveggel hallható a Savitaipaleen polkka és egy másik népi táncdallam.

A szöveget nem szándékoztam tartalomhűen lefordítani, annyira nem tetszett, inkább a kiinduló élethelyzetet megtartva újraköltöttem.

Franz Winkler tiroli gitáros-énekes dalszerző volt, kb. 120 népdalszerű tiroli nóta alkotója. Énekes előadóként először nővérével együtt lépett fel, majd nősülése után a duó trióvá bővült, majd a kislányuk is tagja lett az együttesnek, és egy tiroli citeráslányt is bevettek. Dalai közül kettő lett több nyelvre lefordított nemzetközi sláger. Az itt tárgyalt dalon kívül a másik a „Die Fischerin vom Bodensee” (1948), amit 1956-ban filmbe foglaltak. (1:49:51-től)

1930-ban Winkler meglátogatta távolba szakadt családtagjait Argentínában, ahol a honvágy kihozta belőle ezt a dalt. 1939-ben jelent meg hanglemezen, nővérével, Albertinával énekelték. A háború után kicsit átírták a szövegét, és 1950 körül ismét lemezre vették, immár kvartett előadásban. mindkét lemezfelvétel
A francia szöveg egy savoyai fiú és egy pásztorlány szerelméről szól.
Az angol szövegben kevesebb konkrétum van, talán egy hűség-ígéretnek lehet felfogni.

Voltam már néhány sváb rendezvényen, ha nótás vacsora van, akkor ez a dal sem szokott kimaradni.

Enrique Santeugini katalán saxofonos, sláger- és sardana-komponista, aki az 1930-as években Berlinben működött. (A sardana hagyományos katalán nemzeti körtánc, melyet a cobla nevű 11 tagú zenekar kísér, melyben 10 fúvós hangszer, egy kis dob és egy nagybőgő van. Tényleg, stimmel a matek.) Ez a dal azonban nem sardana, hanem pasodoble, ami egy lendületes, energikus, kemény „bikaviadal-pantomim”.
A dal eredeti címe: „Adios Madrecita”, szövegíró: Icilio Sterbini. A német szöveg: „Für dich, Rio Rita” Oscar H. Adam költeménye. Eddie Saxon (Marek Weber, Otto Dobrindt, stb.)

További figyelemre méltó előadások:
Michael Goldort - gitár
Александр Поелуев - harmonika
Fanfare Fatale & Marko Matvere - észt nyelven

Modřanech, Modřany Prága 12. kerülete, mely a város déli részén terül el. Itt lakott Ferdinand Benáčan zongoratanár, akinek egy dallammotívuma ihlette a polkát, melynek első verzióját 1927-ben írta le Vejvoda, és Modřanyban mutatták be. Modřany-i polka lett a neve. Ez a változat nem tartalmazta a TRIO második részében lévő basszusszólót, az csak 1929-ben került bele. A könnyített harmonika-letétemből az utólag betoldott részt ki is hagytam.

1934-ben Vašek Zeman írt rá szöveget „Škoda lásky” címmel, amely kb. elpocsékolt, kárbaveszett szerelmet jelent. Zeman szövegének hangulata annyira távol áll a zene eredeti vidámságától, hogy az idegen nyelvű verziók készítői nem is vették figyelembe, nem fordították le, hanem teljesen új szövegeket írtak a zenéhez jobban illő, vidámabb tartalommal. A magyar „Sej-haj Rozi” szöveg ha mást nem is, de a hölgy keresztnevét a német „Rosamunde” (1938) verziótól örökölte.
Az angol nyelvű változat lényeges eleme a söröshordó:
Beer Barrel Polka (kottás), Larry Hooper 1955
Ennek a szövegét cseh nyelvre is lefordították: Pojď sem s tím sudem

Az eredeti cseh verzió: Vejvodova kapela
Ennek a fordítására tettem egy kísérletet, az van a fenti kottában.

kotta

Szekszárdi óvodások műsorában hallottam ezt a dalt, énekelték a gyerekek, és táncoltak is rá: Wunderland Kindergarten - Szekszárd
Feltűnt, hogy egyetlen szövegstrófát ismételnek. Kérdeztem az óvónőket, hogy hogy van a szöveg folytatása, de nem tudták. Másutt sem akadtam nyomára, így az eredeti szöveg többi része titok maradt.

Kalász Márton elbeszéléséből sejthető, hogy a dal az 1930-as években már ismert volt, de a szöveg folytatása abból sem derül ki.

Van egy ötletem arra, hogy a szöveg többi része miért nem őrződött meg az óvodai gyakorlatban, ennek szellemében továbbköltöttem magyarul.

Kufstein osztrák kisváros neve negatívan cseng a magyar történelemben. Sok híres magyar személy volt a vár börtönének foglya, akiket többnyire politikai okokból ítéltek várfogságra. A dal azonban nem ennek állít emléket, hanem a táj, a bor és a lányok felidézésével csalogatja a turistákat. (Franzl Lang)

(Bővebben németül) Karl Ganzer tiroli postás, buszsofőr, nős, négygyerekes családapa, autodidakta amatőrmuzsikus, harmonikás kocsmazenész volt. Többnyire a kufsteini „Auracher Löchl” vendégfogadóban játszott négy zenész kollégával, a „Pendlstoana” tánczenekarban. A fogadó ma is működik, és ápolja Ganzer emlékét.

Ez a dal is példa arra, amikor a szerző nem találja el elsőre a végleges formát. Ganzer 4/8 ütemben játszotta, de mivel kottát nem ismert, Franz Friedl jegyezte le, és írásban először 1952-ben jelent meg a fogadó reklámképeslapján. A keringő ritmust és a jódli-refrént Hans Baumgartner (Ganzer egykori zenésztársa, civilben rendőr) átdolgozása adta a dalnak, aki még 1952-ben feleségével, Paulával elénekelte egy rádióadásban. Ganzer kezdetben haragudott ezért, de a siker igazolta az átdolgozást, és attól kezdve Ganzer is úgy énekelte. Hanglemezen 1956-ban jelent meg: Gasser-Stadlmayr - 1956

Egon Ludwig Frauenberger (becenevén: Elf) müncheni producer és kiadó, aki akkoriban Franzl Lang jódlikirály pályáját igazgatta, 1964-ben fedezte fel a Kufsteini dalt. Megvette a felhasználás jogait Ganzertől, 1970-ben jól előkészítve piacra dobta hanglemezen és mindenféle formációkra feldolgozott kottákban. Nagyot kaszált vele, de Ganzernek is jutott annyi jogdíjbevétel, amiből feleségével együtt egy vendégfogadót építtetett, és azt a nevet adták neki, hogy „Perle Tirols”.

Jómagam fúvószenekarban is játszottam, a szekszárdi Mondschein kórussal is énekeltem, és amikor nótázós sváb vacsora van, akkor sem szoktam kihagyni. Ebben jó partner Keller Tóni, aki a hangulat alakulás megfelelő pillanatában belekezd a harmonikával.

A 2022-es 8. Szekszárdi Szüreti Német Nemzetiségi Kórustalálkozón az érdi Rosmarei Chor énekelte a dalt, egy strófát magyarul is.

Bob Dylan (született Robert Allen Zimmerman) orosz, illetve litván zsidó családokból származik, a 20. század elején vándoroltak ki Amerikába a nagyszülei.

A „Blowin' in the Wind” nem minden előzmény nélküli. Bob Dylan repertoárján is szerepelt a régi rabszolga-dal, melyet itt Paul Robeson felvételéről mutatunk be. Ennek a dallama kacsint vissza Bob Dylan saját dalában, melyről mutatunk egy későbbi, jobb hangzású feldolgozást: Peter, Paul and Mary - Blowing in the Wind
(forrás)

A dalt magyarul hallottam először egy másik szöveggel, ifjúsági táborokban, de iskolai rendezvényeken is elhangzott gyakran. Annyira rossznak találtam a közszájon forgó magyar fordítást, hogy egyetemi diák koromban, amikor az angol szöveg is meglett valahonnan, újrafordítottam. Van benne egy tudatos eltérés az eredeti szövegtől, mert a 60-as években még a gyarmati népek szabadsága volt a jellemző daltéma, de a 80-as évekre a hangsúly már áttolódott a globális katasztrófa felé való megállíthatatlan sodródásra.

Lojze Slak szlovén slágerszerző és énekes-harmonikás előadó volt. Hazájában nagyon népszerű, dalait ma is éneklik. A „V dolini tihi” az egyik legsikeresebb slágere, Szlovéniában minden korosztály tudja és énekli.

Szerzői előadásban:
V dolini tihi - Lojze Slak együttese és a közönség
kórussal kiegészülve (3. strófában női szólistával, ahogy a szöveg megkívánja)
V dolini tihi - Lojze Slak együttese és az utánpótlás

Másoktól:
Anja Zorjan (ének+harmonika)
Ansambel Österkrain (németül)
1137 harmonikás-énekes előadóval

(adatforrás)
Josef Augustin apja (Nikolaus), nagyapja (Andreas) és dédapja (Johann) is sváb fúvószenész volt Bácsszentivánban. 1870-től nemzedékeken át működtették a helybeli fúvószenekart. 1946-ban az ő családjuk is arra a sorsra jutott, mint sokan mások a dunamenti németek közül, el kellett hagyniuk lakhelyüket, és Németországban újra kezdeni. Az Augustin család a München melletti Karlsfeldben telepedett le, és Nikolaus fiaival, Andreasszal és Joseffal újjáélesztette a zenekart. Josef kitanulta a fényképész szakmát, apja pedig kereste a kapcsolatot a többi muzsikussal, - többek között Robert Rohrral, a dunai sváb zene kutatásának úttörőjével - és a „Donauschwäbische Blaskapelle München” zenekarral, melyben kezdetben csak játszottak, aztán Nikolaus átvette a zenekar vezetését, majd 1963-ban Josef lett a zenekarvezető. 1965-től „Original Donauschwäbische Blasmusik” néven szerepeltek, sok hanglemezfelvételt készítettek. A lemezborítókat Josef tervezte és fényképezte.
Veilchenblaue Augen - Josef Augustin & Original Donauschwäbische Blasmusik

A „Veilchenblaue Augen” polkával Szekszárdon találkoztam először az 1980-as években egy sváb rendezvényen, ahol vendégszerepelt a bátaszéki tánccsoport Glöckner János vezetésével, és erre jártak el egy táncot, melyben a táncosok énekelték azt a néhány verssornyi szöveges részt. A zenét Krutki Gábor játszotta harmonikán.
Táncos videók:
Banater Jugendtanzgruppe,
Több mint 300 táncos Temesvár főterén,
„Blaublumen” Tanzgruppe Iklad,
Zsámbéki Lochberg Regionális Tánccsoport (hasonlít a bátaszékiek táncához)
Zenei felvételek tánc nélkül:
Heimattöne Kapelle - Vértessomló
Eisenbahner Musikanten Freiburg

1982-ben az Eurovíziós dalfesztiválon az akkor majdnem 18 éves Nicole Hohloch győzelmet aratott ezzel a dallal: Ein bißchen Frieden - Eurovision 1982
Magánvéleményem szerint a fesztivál történetében ez volt az utolsó jó nóta a győztes dalok között. Két magyar változat is született. Kovács Kati fordítása tartalmában az eredeti szöveget vette figyelembe, de nem szigorúan, míg a Neoton família újraköltése csak áttételesen hozható kapcsolatba az eredeti tartalommal.

25 évvel később rászántam magam a szöveg szigorú tartalmi újrafordítására. Egy helyen tértem el szándékosan a német szövegtől, az „ich bin nur ein Mädchen” gondolatot figyelmen kívül hagytam, hogy fiúk is énekelhessék a dalt.

2001-ben „A Gyűrűk ura” című filmtrilógia első filmjének a betétdalaként vált ismertté. Szerzője és énekesnője „Enya” néven ismert, eredeti neve fent olvasható, kimondására nem vállalkozom.

The Lord of the Rings: The Fellowship of the Ring • May It Be • Enya
Sokan előadták már azóta, egyet mutatnék az újabbak közül: Cormac Thompson